
6. A változás előre visz?

Hétfőn reggel az elnök tíz perc alatt megegyezett Ferivel.
Kilenc órakor a munkatársaknak bemutatta az új vezérigazgatót, valamint a szakmai vezérigazgató helyettest.
Éva eldöntötte, hogy nem megy ki Írországba, most, hogy a dolgok a cégnél rendeződtek. Ezt egyik este akarta megbeszélni Ivánnal. Először Skypen kereste, de nem volt bekapcsolva, ezért felhívta telefonon. A mobilt egy nő vette fel, és érdekes beszélgetést folytattak.
- Tessék, Ivánt keresi?
- Igen, átadná a telefont?
- Most nem tudom, Iván fürdik, mit mondjak, ki kereste?
- Éva, Budapestről. És én kivel beszélek?
- Ivon vagyok, a barátnője. Kér visszahívást?
- Nem, majd hívom máskor.
Erre nem számított. Kikapcsolta a számítógépét és a telefonját is, most nem akart Ivánnal beszélni.
Lefeküdt, és gondolkodott. Tulajdonképp nincs joga Ivántól hűséget várni, nem szerelmesek, és nem házasok. A férfi nagytermészetű, számíthatott rá, hogy nem bírja ki az ilyen hosszú távollétet szex nélkül. És ha őszinte akar lenni a tényekhez, ő is megcsalta Ivánt Annával az adriai kiránduláson. Akkor most mit tegyen, csukja be a szemét, vagy szakítsanak. Hét végén a férfi hazajön, hogy átadja munkakörét Ferinek, addig kerüli a vele való beszélgetést. Lesz egy kis ideje, hogy átgondolja a jövőjüket.
Péntek este Iván megérkezett, és át kellett esni a kellemetlen beszélgetésen.
- Nagyon megbántottalak?
- Nem is tudom. Ha őszinte akarok lenni magamhoz, nem hihettem, hogy kibírod nő nélkül, hogy elég neked csak havonta, vagy akár hetente összebújni velem. Azon kívül, nem vagyunk házasok, se szerelmesek, erkölcsi jogom sincs, hogy követelőzzek.
- Akkor mi legyen velünk?
- Talán az a legtisztességesebb, ha elengedjük egymást. Most, hogy átadod Ferinek a munkát, és aláírtál három évet a kinti cégnél, már semmi nem köt ide.
- Szóval nem tudsz megbocsátani.
- Annyira nem erről van szó, hogy amíg itthon vagy ugyanúgy lefekszem veled, mintha mi sem történt volna. De engedjük el egymást, és éljük a saját életünket, te kint, én itthon.
- Ha ott vagy mellettem, nem kell pótlék, gondold meg.
- Már meggondoltam, veszek magamnak egy lakást, és elköltözöm. Te mit csinálsz a lakásoddal, megtartod?
- Nincs sok értelme, legfeljebb ha kiadom. De ha normális árat kapok érte, eladom. Volna kedved foglalkozni az eladással, akkor te kapod a jutalékot.
- Mennyiért adnád el?
- Harmincnyolc millióra gondoltam, és abból adok neked két milliót, ha többért el tudod adni, az is a tiéd. A saját lakásodra ennyivel többet tudsz költeni. De nagyon szívesen kisegítelek, ha olyant találsz, ami tetszik, majd megadod, amikor tudod.
- Látod, ezért működött jól a mi kapcsolatunk, mindig nagyvonalú voltál.
- Na és a gyönyörű testem?
- Azt talán hagyjuk. De kétségtelen, hogy egy darabjával nagyon elégedett voltam.
- Nem fog hiányozni?
- De igen, csakhogy kizárólag a kefélésre alapozni egy kapcsolatot, az nem megy.
- Akkor adjunk a lepedőnek, majd holnap folytatjuk a lelkizést.
- Feriéket mikorra hívjuk?
- Jöjjenek fel holnap, este elmegyünk egy búcsú buliba.
Éva ezt még gyorsan megírta barátainak, és lefeküdtek. Iván most különösen kitett magáért, mint mondta búcsúzni csak nagyon szépen szabad.
Másnap délben jött meg Anna és Feri, együtt elmentek ebédelni kedvenc éttermükbe a nyolcadik kerületi Mosonyi utcába. Délután a várban sétáltak, és este egy közkedvelt szórakozóhelyen megtartották a búcsú bulit.
Vasárnap reggel tíz órakor kelt fel Éva, és a konyhában kávézás közben beszélgetett Ferivel.
- Lakást már néztetek?
- Csak a neten. Ami tetszik az nagyon drága, vagy nem tetszik a környék.
- Mit szeretnétek?
- Egy ilyen lakást, mint ez. Nem tudod, Iván nem akarja eladni?
- De, engem bízott meg, hogy keressek vevőt. Mennyit adnál érte?
- Most van negyvenegy milliónk, de esetleg a következő programom kifizetése után még tennék hozzá egy keveset.
- Akkor a tied negyvenegyért, csapjál bele, - és tartotta a tenyerét.
Anna nagyon boldog volt, már többször megbeszélték Ferivel, hogy ilyen lakás kellene nekik. Éva is boldog volt, öt millióval nőtt a lakásvásárlásra jutó összeg. De a legboldogabb Iván volt, hogy mindhárom barátjának segíteni tudott, és hogy látta arcuk sugárzását. Iván számára a legnagyobb kincs az volt, ha másoknak adni tudott.
Éva Budakalászon talált egy kellemes kis lakást egy társasházban, nagyon közel a Hév megállóhoz. Így a közlekedése nagyon egyszerű volt, a HÉV Margit híd, vagy a Batthyany tér megállóitól mindenhová könnyen eljuthat. Április elsején boldogan vette birtokba az első saját otthonát.
Volt tizennégy millió forintja, ehhez felvett még tízet, és húsz évre eladósította magát. A szülei ragaszkodtak hozzá, hogy azt az ötvenezer forintot, amit havonta Éva számlájára fizettek, továbbra is ráköltsék, ezért átvállalták a törlesztő részletek utalását, ami havonta ötvenkétezer forint volt.
Egy darabig minden olyan nagyszerűen ment, és akkor beütött a ménkő, édesanyjánál rákot diagnosztizáltak. Mikor kiderült a borzasztó hír, a hétvégét otthon töltötte, és megbeszélték, hogy mit tehetnek, hogy a legjobb kezelést kapja anyukája. Úgy döntöttek, hogy Pesten az Országos Onkológiai Intézetben keresnek kapcsolatot, és orvost. Éva főnökasszonya segítségével talált egy jó nevű onkológust, és vele megbeszélte, hogy mikor jöjjenek be vizsgálatra.
A vizsgálat előtti napon este Éva édesanyja az intercityvel utazott Budapestre, az állomáson találkoztak, és kimentek a lány lakására.
Másnap együtt mentek a megbeszélt időpontban a vizsgálatra. Ahogy az várható volt a vizsgálat kimutatta, hogy van a mellben egy apró meszesedés és egy gombostűfej nagyságú daganat. Kaptak időpontot két héttel későbbre egy biopszia vizsgálatra. Újabb napokig tartó kínos várakozás után kiderült, hogy a vizsgálat nem sikerült, nem tudtak elegendő mintát venni ahhoz, hogy értékelhető eredményt kapjanak. Egy hét múlva újabb mintát vettek, és ez egyértelműen kimutatta, hogy a daganat rákos. Nagyon kicsi, de sajnos ott van a rák. Az onkológus főorvos asszony javasolt az intézetben egy sebészt, akitől majdnem egy hónap múlva kaptak időpontot az első megbeszélésre.
Amikor eljött az a bizonyos nap, Éva kiment édesanyja elé az állomásra, és együtt mentek az Onkológiai intézetbe. A megbeszélés után kikísérte édesanyját az állomásra, és útközben meghallgatta, hogy mit mondott a sebész. Nagyon korai stádiumban kapták el a betegséget, nagy esély van rá, hogy a műtét után teljes gyógyulásra számíthat. De csak a műtét során eltávolított szövetek vizsgálata alapján lehet arról dönteni, hogy milyen kezelést kell kapnia, nagy valószínűséggel nem lesz szükség kemoterápiára. Nagyjából egy hónap múlva hétfői napon kell a kórházba befeküdni, másnap lesz a műtét, és pénteken hazamehet. Utána a seb gyógyulásának függvényében kell bejárni kontrollra.
A következő hét végeken Éva már pénteken Szegedre ment, és vasárnap este utazott haza. A műtét előtti vasárnap az esti intercityvel mindhárman együtt utaztak Budapestre, és szülei aznap Éva lakásán aludtak. Másnap reggel bekísérték édesanyját a kórházba, és ő ment dolgozni, apja ott maradt a párja mellett. Két órakor Éva együtt ebédelt édesapjával, és együtt visszamentek a kórházba. Este otthon sokáig beszélgettek.
- Apu, te olyan keveset beszélsz, ugye hiszed azt, hogy anyu meg fog gyógyulni?
- Én nem hiszem, hanem tudom. Anyád a legjobb ember a világon, az nem lehet, hogy ilyen fiatalon itt hagyjon bennünket.
- Nem is tudtam, hogy így gondolkodsz róla, soha nem mondtad.
- Az ilyent az ember nem mondja, hanem megéli.
- Azért biztosan jól esett volna neki, ha időnként ki is mondod.
- Anyád pontosan tudja, hogy én mit érzek. Csodálatos a magyar nyelv, azt mondjuk, feleség. Ráadásul nekem ő a jobbik felem. És én meg a feleségem együtt az egészség. A névben benne van, hogy ő meg fog gyógyulni.
- Nem tudtam, hogy te műkedvelő magyar tanár vagy.
- Szeretek magamban gondolkodni az élet fontos dolgairól. Egyebek között a saját nyelvünkről, oly sok szép kifejezésünk van.
- Mondj még néhányat.
- Például: a szer-etet, a gyül-ölet, milyen kifejező, nem gondolod. Vagy ott van a testvér, test és vér, milyen egyértelmű meghatározás.
- Egészen más oldaladról ismerlek meg, lehet, hogy nem is tudtam eddig, ki az apán?
- Meglehet, de anyád pontosan tudja, hogy ki vagyok, és mennyit érek. És ez fordítva is igaz. Elég gyakori, hogy egy időben mondjuk ki mindketten ugyanazt a gondolatot. Annyira beleégettük magunkat a másik zsigereibe, beszélnünk sem kell, tudjuk, hogy mire gondol a másik felünk. Talán el sem hiszed, de mi anyáddal egymásnak az első szerelem voltunk, és nyilván az utolsó is.
- Ez komoly? Ti szűzen házasodtatok?
- Nem, de úgy ismertük meg egymást. Két évig éltünk együtt, utána házasodtunk össze.
- Apa, ez csodálatos, Only You. Ilyen csak a filmekben van.
- Hát a mi filmünk nem volt egy lányregény. De mindig komolyan gondoltuk: jóban-rosszban. És hogy még egy gyönyörű magyar kifejezést említsek, mindig büszkék voltunk a szerelmünk gyümölcsére.
- Ne hozz zavarba, ezt most miért mondod?
- Köszönöm, hogy annyira támogatod most anyádat, nem tudod milyen sokat jelent ez neki.
- Jaj, mindjárt megríkatsz. Persze, hogy támogatom, ő az egyetlen anyám.
- Kislányom, csodálatos ember vagy, maradj mindig ilyen.
- Ne aggódj apu, nem akarok változni. De ha már itt tartunk, azon még dolgozhattatok volna, hogy ne legyen ilyen nagy fenekem. A lábaimmal csak kibékülnék valahogy.
- Látod, mi sem vagyunk tökéletesek. De inkább legyen a gyümölcs kissé formátlan, mint rohadt.
- Kösz, most nagyon megnyugtattál.
- Mondd, hány olyan fiút szalasztottál el, akit nagyon akartál, de a feneked miatt nem jött össze a kapcsolat köztetek? Egyébként ma már ezen tudnak segíteni, csak pénz kérdése. És akkor még egy kis jópofaság a magyar nyelv ismeretéből. Segíteni, seggit tenni, vagy seggit enni. Alig másként írva mennyivel másabb az értelme.
Éva jóízűen kacagott, és azt javasolta feküdjenek le. Még megitták a borocska maradékát, és amikor apja bement a vendégszobába, ő is lefeküdt a saját hálójában. Még sokáig ébren volt, és biztosan apja is nehezen aludt el. Korábban soha nem beszéltek egymással ennyire bensőséges dolgokról.
Másnap reggel együtt bementek a kórházba, apja ottmaradt, és ő ment dolgozni. Megbeszélték, hogy három órakor közösen ebédelnek, és utána együtt mennek a kórházba, addig édesanyja is felébred az altatásból.
Hat órakor ők ketten hazamentek, Éva készített gyorsan egy kis francia salátát és töltött tojást. Apja a TV-t nézte, de látható volt, hogy inkább csak ül a készülék előtt. Vacsora közben megbeszélték, hogy minden reggel együtt mennek a korházba, apja a nap nagy részét a felesége mellett tölti, ő megy dolgozni, munka után visszasiet a kórházba, és majd együtt mennek a lány lakására. Pénteken, ha édesanyja vállalja a vonatozást együtt utaznak mindhárman Szegedre az esti Intercityvel.
Éva édesanyjának, Zsuzsának nem volt szerencséje. Kedden fél kilenckor volt a műtétje, ami normál esetben egy órás, de most két óráig tartott. Az orvos később elmondta, hogy nem találta a beteg szövetrészeket, ezért a biopszia vizsgálatot végző onkológus főorvos asszonyt is a műtőbe kérette, de az ő segítségével sem találták meg a beteg részt. Valamit mégis kimetszett, és azt elküldték szövettani vizsgálatra. Ráadásul a műtét éjszakáján, kis híján elvérzett a beteg, mert elpattant egy artériája. Éjfélkor egy életmentő műtéttel sikerült a bajt orvosolni. A két egymás utáni altatás hatására Zsuzsa alig fogott fel ésszel bármit is a történtekből. Napok múlva arra sem emlékezett, hogy mikor ki látogatta meg. Csütörtökön gyermekkori barátnője is volt nála, akivel a várószobába ültek le beszélgetni, de ez az esemény is kihullott az agyából.
Pénteken reggel a szokásos időben bementek a kórházban, és később hívta édesapja, hogy három órakor mehetnek haza. Éva elkérte magát munkahelyéről, összepakolta szülei holmiját, és a saját utazótáskáját, majd egy taxival ment a kórházhoz, ami kivitte őket a Nyugati pályaudvarra.
Szegeden taxival hazamentek, édesanyja azonnal lefeküdt, mert az utazás kifárasztotta. Éva leszaladt a közeli kis közértbe, és bevásárolt, utána apjával kettesben megvacsoráztak. Felbontottak egy üveg fehérbort, és a nappaliban leültek beszélgetni.
- Kislányom, lehet, hogy beteges dolog, de köszönöm, hogy ennyit törődtél anyáddal.
- Erről többet nem akarok hallani. Inkább beszéljük meg, hogyan legyen tovább.
- Amikor kell menni kontrollra, én felkísérem, és ha végzünk a kórházba, jövünk haza.
- Én arra gondoltam, hogy jövő csütörtökön gyere fel anyával, és amíg rendszeresen kell bejárni ellenőrzésre ő maradjon nálam, és minden hét végén két napra te is feljössz. Látod, hogy milyen gyenge, ne kelljen olyan sokat utaznia.
- Jó ötlet, ezt majd megbeszélem vele, most jó hogy itthon van, a saját életterében. Én egyetértek veled, de erről ő fog dönteni.
- Annak örülök, hogy nagyon bizakodó, az segíti a gyógyulását. És remélem, hogy gyorsan megerősödik.
- Anyád nagyon strapabíró, biztos hamarosan megint olyan lesz, mint a mérgezett egér.
Ahogy megbeszélték Éva szülei csütörtökön vonattal utaztak Budapestre. A kórházban több mint három órát kellett várni, míg a sok beteg között sorra kerültek. Zsuzsanna melléből rengeteg véres savót kellett leszívni, ez a műtéti seb környéki szövetekben gyülemlett fel. Az asszony megkönnyebbült, most, hogy a feszítő fájdalom megszűnt.
Éva nem tudta őket várni a vasútállomáson, mert egy prezentációt vezetett, de ahogy végzett rohant, hogy édesanyjával lehessen. Apja hazautazott, azzal, hogy másnap neki dolgoznia kell, de este újra jön és a hét végét együtt tölti velük.
A lány a kórházból hazavitte anyját, aki nagyon elfáradt, és hamar el is aludt. Pénteken Éva sokáig dolgozott, munka után kiment a pályaudvarra, és apjával együtt mentek Budakalászra a lakásába. Mire hazaértek, anyja vacsorával várta őket, utána beszélgettek, és borozgattak.
- Anya, most hogy néhány hétvégét együtt töltünk hármasban, arra gondoltam, hogy én főzök, és te irányítod a munkámat.
- Kislányom nem vagyok én nyomorék, egy hétvégi ebédet képes vagyok megfőzni.
- Na, csak ne bízd el magad, én nem téged akarlak kímélni, önző cél vezet, le akarom nyúlni a legjobb receptjeidet.
- Mindhárman jót nevettek, és az apa megjegyezte.
- Hogy sikerült ilyen tökéletesen lemásolni téged, még a gondolataid, gesztusaid is tisztára olyan, mint anyádé, - és gyengéden megcsókolta feleségét.
- Olyan jó nekem, hogy ilyen férjem és gyermekem van. Nem is tudjátok, lelkileg mennyit segít a támogatásotok.
- Szívem, nemrég megbeszéltük, hogy még ötven évig nem engedjük el egymás kezét.
- Nem megbeszéltük, hanem szokás szerint te közölted velem, és én rábólintottam.
- Valakinek meg kellett fogalmazni azt, amire mindketten gondoltunk. De rendben, ha kevesled, legyen hatvan év.
Ilyen jókedvű évődő hangulatban töltötték az est hátralévő részét. Szombat reggel Éva az apja segítségével bevásárolt a környéken, az anyja által összeállított kívánságlista alapján. A két nő együtt főzött, de a lány nagyon ügyelt arra, hogy a munka oroszlánrészét ő végezze. Közben éberen figyelt, hogy ellesse anyja tudományát. Jó érzéke volt a konyhai munkához, de korábban nem érzett késztetést arra, hogy beálljon segíteni. Iván mellett sok mindent megtanult szakácskönyvekből, de az igazi hazai ízeket adó apró kis rafinériákat a következő hétvégeken sajátította el.
Ez után a napjai nagyon szorosak voltak. Minden hétfőn és csütörtökön délután bekísérte édesanyját a kórházba, akkor megkapták a következő találkozó pontos idejét. Volt, hogy fél óra múlva kerültek sorra, és olyan is, hogy három órát kellett várni. Ezeken a napokon reggel bement a munkahelyére néhány órára, majd sietett haza, hogy a megadott időben beérjenek a rendelésre.
A hatodik kontroll alkalmával az orvos elmondta, hogy megjött a szövettan eredménye, és az negatív. Ezt hazafelé a HÉV-en mondta el édesanyja.
- Akkor ez mit jelent? Nem is voltál rákos, vagy nem jól operált meg az orvos?
- Nem tudom, olyan bonyolult volt, amit mondott az elektromos késről, meg, hogy milyen sokáig kereste a rákos részt, nem értettem. A műtét óta én nagyon Zizi vagyok. Ezt ő is látta, azt kéri, legközelebb te is gyere be a vizsgálatra, majd elmagyarázza a helyzetet.
Három nap múlva Éva megtudta, az orvos nem a rákos részt vágta ki, mert nem találta meg, ezért volt az eredmény negatív. A további kommunikáció nem volt nevezhető éppen barátinak, miközben a lány nagyon vigyázott, hogy semmi bántót ne mondjon. Sajnos édesanyjának továbbra is szüksége van az orvosok jó indulatára, nem égetheti fel maguk mögött a hidakat.
Az orvos azt is mondta, hogy az asszony az ő nagy keresztje. Éva magában arra gondolt, "leszarom, nem mi tettük a nyakadba". Sokkal jobban aggódott édesanyja miatt, aki kijelentette, hogy nem vállal újabb műtétet. A hét végi beszélgetéseiknek is ez volt az állandóan visszatérő központi témája. Éva kitartott korábbi véleménye mellett, csak édesanyjának van joga eldönteni, hogy vállalja a műtétet, vagy sem. Ő támogatja mindenben, a döntéstől függetlenül. Ugyanakkor tudta, hogy nincs döntési helyzet, a rákos daganatot el kell távolítani. Arról lehetne dönteni, hogy a történtek után orvost váltsanak, de ez a kérdés nem került szóba.
A következő hétfőn megtörtént a varratszedés, és az újabb találkozás időpontját egy hét múlva kedden késő estére jelölte meg a sebész. Ügyeletes lesz, több időt tud Zsuzsára fordítani, hogy a továbbiakat megbeszéljék.
Édesapja még aznap este feljött hozzá, és másnap reggel szülei hazautaztak.
Végre volt egy szabad hete, hogy naponta normális időben bemenjen a munkahelyére, és este addig maradjon, amíg szükséges. Közben tudta, hogy az újabb műtét visszaállítja a régi rendet, és ezért eldöntötte felmond jelenlegi munkahelyén. Az ő munkája csoportmunka, több mint három hónapja mindenki próbál hozzá alkalmazkodni, ezt tovább már nem várhatja el.
Másnap erről a döntéséről tájékoztatta főnökasszonyát, és elektronikus levélben megírta az elnöknek is. Két napig próbálták lebeszélni, miközben főnökei is tudták, hogy igaza van, ez az állapot tovább már nem tartható fenn. Megszületett a döntés, a hó végével közös megállapodással megszűnik munkaviszonya, és kap hat hónap átlagfizetést, a cég ezzel köszöni meg eddigi munkáját. Tudta, ezzel az elnök a vezetők kiválasztásban nyújtott tanácsait honorálja.
Szombat délután sétált a környéken, és a szomszédos ingatlan kapujában egy álláshirdetésre figyelt fel. Közgazdát keresnek kötetlen munkaidőben, önálló feladatra, pályázati felhívások nyomon követésére, és pályázati anyagok írására. Azonnal eldöntötte, hogy vállalja a munkát. Ideális feladat, több mint egy éve ezt csinálja, otthon dolgozhat, de a cég is a szomszédban van. Mindegy mennyit fizetnek, amíg anyját kell kísérgetni a kórházba, tökéletesen megfelelő munka. Reméli, hogy a második műtét sikerül, és ezt a borzasztó kórt örökre elfelejtik. Utána újra kell építeni az életét, de még fiatal, és ambiciózus. Most a magánélete is padlón van, de az sem számít, csak az a fontos, hogy anyja meggyógyuljon.
Még aznap este elektronikus levélben elküldte jelentkezését, csatolta az önéletrajzát, és egy fényképet. Hétfőn délelőtt megjött a válasz, egyeztessen telefonon időpontot a település polgármesterével. Másnap reggelre beszélték meg a találkozást, és a titkárnő írta, hogy hozzon magával ajánlólevelet jelenlegi munkahelyéről. Főnökasszonyát kérte meg, hogy írjon róla néhány keresetlen mondatot, és ő ismét bizonyította, milyen alkalmas a vezetői feladatára. Az nyilvánvaló volt, hogy csak jót fog írni róla, de Anikó ennél jobb ajánlólevelet adott át neki. Megnézte, hogy a településen a polgármester melyik párt színeiben indult a választáson, és kiderült, hogy mint az ország nagy részében ő is a kormánypárt tagjaként nyerte el a tisztségét. Anikó a dicsérő mondatok közé beszúrta, hogy a cég tulajdonosa - név szerint említve - nagyon sajnálja, hogy legjobb munkatársát kénytelen elengedni. Mivel az országban mindenki tudta a cég elnökéről, hogy a kormányzó pártban nélküle nem születhet érdemi döntés, a megjegyzés megtette hatását. Évát azonnal felvették, és megegyeztek, hogy a következő hónap elsejével áll munkába.
Délután szüleivel a vasútállomásról mentek a kórházba, és együtt beszéltek az orvossal a további kezelésről. Zsuzsa azt kérte, hogy mielőbb legyen meg a műtét, mert karácsonykor szeretne már mindenen túl lenni.
Október 4.-én este szülei feljöttek hozzá. Szombaton és vasárnap kirándultak a budai hegyekben, sétáltak a Várban, a Városligetben, és a Duna parton. Ha megéheztek kerestek egy hangulatos kis éttermet, vagy egy kínai gyorsbüfét.
Hétfőn reggel bementek a kórházba, a felvétel után édesapjával elmentek a MOM parkba, ott ebédeltek, és vásároltak. Három órakor visszamentek édesanyjához, és hét órakor hazamentek. Éva már kötetlen munkaidőben dolgozott, megtehette, hogy egész nap a szüleivel legyen. Este apja TV-t nézett, és ő éjjel egy óráig a kieső napját igyekezett pótolni.
Édesanyja kedden az első műtétre lett kijelölve, ezért úgy beszélték meg, hogy apja tizenegy órára megy be feleségéhez, és Éva délután hat órakor. Jól időzítettek, a műtét most csak fél óráig tartott, utána Zsuzsa még a műtő őrzőjében volt, amíg felébredt. Épp akkor vitték a szobájába, amikor a férje megérkezett. Éva egész nap dolgozott, hat órára ment be a kórházba, és egy óra múlva apjával együtt hazamentek. Beszéltek az orvossal is, aki sugárzó arccal mondta, a műtét nagyon jól sikerült.
Apja egy hétig maradt lányánál, reggelente bement a kórházba, délben elment ebédelni, és sétálni, utána visszament a feleségéhez. Éva hat óra körül ment be, és egy óra múlva apjával együtt hazamentek a lakására. Napközben dolgozott, bevásárolt, és főzött.
Csütörtökön hazaengedték Zsuzsát, de csak vasárnap este utaztak haza. Az első vizitre következő csütörtökön került sor. Éva szerda este lement szüleihez, és másnap felkísérte édesanyját. A korház után a lány lakására mentek, és addig Zsuzsa Pesten maradt, amíg be kellett járnia kontrollra. Férje minden péntek este jött, és vasárnap este ment haza.
Három hét múlva megjött a szövettani eredmény, a kivett szövetekben a rák kevésbé agresszív változatát mutatták ki. Egy hét múlva készítettek újabb mammográfiai felvételt, ami negatív lett. A műtét utáni hetedik héten az orvosi bizottság Zsuzsát gyógyultnak nyilvánította. Semmilyen egyéb kezelést nem kellett alkalmazni. November vége volt, a szülők hazautaztak, és Éva élte új, a korábbihoz képest sokkal szerényebb életét.
Ismét találkozott régi barátaival egy budai étteremben, és meglepetésére most ott volt Gábor is, aki még egy éve sincs, hogy megnősült.
- Hát te? Kimenőt kaptál a feleségedtől?
- Igen örökös kimenőt, éppen válunk.
- Basszus, bejött, amit Feri mondott az esküvőtökön.
- Gondolom azt mondhatta, hogy nem illünk össze.
- Igen ez volt a lényege. És mi volt a baj?
- A feleségem úgy gondolta, csak nekem kell alkalmazkodnom az új helyzethez, ő nyugodtan élheti a korábbi életét. És élte is, aztán feladtam.
- Próbáltad megbeszélni vele? Úgy láttam nem buta nő.
- Próbáltam, azt mondta, hogy van, aki nem eladó, csak lízingelhető. Így hát felmondtam a lízingszerződést.
Aztán Éva beszámolt életének utóbbi néhány hónapjáról. Május közepe óta nem találkozott a barátaival.
Még egyszer összejöttek karácsony előtt, és megbeszélték, hogy január 11.-én lesz a következő találkozójuk.
Karácsonyra Éva hazautazott szüleihez, és a szilvesztert régi szegedi barátaival töltötte. Már akik megmaradtak a társaságból.
Január végén sikerült neki időpontot egyeztetni államtitkár barátjával. A minisztériumban került sor a sajnos rossz ízűre sikerült beszélgetésre.
- Ne haragudj, hogy csak most jelentkeztem, de édesanyám közben rákos lett, és az időm nagy részét vele töltöttem. Sajnos még a munkahelyemet is fel kellett mondanom.
- Tudok róla, közös barátunk tájékoztatott. Nagyon sajnálom, hogy van édesanyád?
- Köszönöm, most már jól, úgy tűnik, hogy sikerült a betegségét legyőzni.
- Ennek őszintén örülök, akkor most hogyan tovább?
- Dolgozom, próbálok visszarázódni az életbe, és majd keresek egy jobban fizető munkahelyet.
- Most mit csinálsz?
- Egy települési önkormányzatnak a pályázatait írom.
- Van kedved bejönni a minisztériumba dolgozni?
- Attól függ, hogy mit kell csinálni, és milyen feltételekkel.
- Az alapfeltétel, hogy belépsz a pártba.
- Ez máris kizáró tényező.
- Mondd, hol élsz te? A korábbi munkahelyeden is csak azért maradhattál, mert én kezességet vállaltam érted. Ma csak úgy kaphatsz jó munkahelyet, ha közénk tartozol.
- Nézd Ákos, őszinte leszek hozzád. Téged kedvellek, de azt nem, ahogy az élet zajlik Magyarországon. Sajnos nem vonz, amit a pártod művel, így kizárt dolog, hogy közösséget vállaljak vele.
- Hát ezt őszintén sajnálom, mert nagyon meg fogod bánni. De mindenkinek jogában áll a saját életét elszúrni. Azért gondolkodj azon, amit most beszéltünk, és ha megjön az eszed, szólj. Én továbbra is a barátod vagyok, de segíteni csak akkor tudok, ha közénk tartozol. Te nagyszerű ember vagy, és tudom, hogy kiváló munkaerő is. De ez kevés, ma kis hazánkban fel kell vállalni, hogy valahová tartozol.
- Nagyon szomorú ország, ahol a pártpreferencia mindent felülír. Látod a volt cégemhez is odaraktatok egy pártkatonát, kis híja, hogy tönkretette a céget.
- Igen, köszönet neked, hogy azt elhárítottad. De látod a volt főnökasszonyod okosabb nálad, ő belátta, hogy a párttagság nem nagy ár ahhoz, hogy élete nagy dobását ne engedje elmenni maga mellett.
- Micsoda, Anikó párttag lett? Talán Feri is?
- Ferinek ott van fedezetül a felesége, ő már régóta az aktivistánk.
- Igen Annáról tudtam, hogy nagyon aktív párttag. És semmi bajom vele, ő önként vállalta, meggyőződésből, és nem egy kinevezés miatt. Ti visszaléptetek a kommunizmus szintjére.
- Na, ne túlozz, de vagy megszoksz, vagy megszöksz.
- Lehet, hogy inkább megszökök. Most nagyon földbe döngöltél. Azt hittem, ha ilyenről hallottam, hogy csak alkalmi túlkapás. Nem tudtam, hogy ez az államilag előírt brend.
- Hát ez van, most ne haragudj, de jönnek hozzám. Gondolkodj, és cselekedj szíved szerint.
- Köszönöm, hogy időt szakítottál rám. Ismét bölcsebb lettem, és szomorúbb is.
Éva le volt taglózva a beszélgetés után. Sokáig gyalogolt céltalanul, és nem értette a világot. Otthon próbált dolgozni, de nem tudott a munkájára figyelni. Közben arra gondolt, hogy tíz hónapja nem volt szex az életében, most nagyon hiányzott neki Iván.
Február elsején volt a településen a Sváb bál, erre korábban, a polgármestertől kapott meghívót. Most eldöntötte, elmegy, hátha sikerül a figyelmét elterelni lelki nyavalyáiról.
Kiderült, hogy jól döntött, jól érezte magát, és hajnalban, amikor egy munkatársa hazakísérte, a férfi ott aludt nála. Már amennyit aludtak.
Régi barátaival a következő hét végi találkozójuk fő témája a külföldi munkavállalás volt. Többen beszámoltak róla, hogy erősen foglalkoznak a gondolattal, Angliába, vagy Írországba mennek dolgozni. Három barátjuk már régebben kint él, és minden probléma ellenére jobban érzik magukat, mint korábban itthon. Gábor elmondta, hogy hamarosan kimondja a bíróság a válásukat, és ő akkor kimegy Új-Zélandra, szívesen venné, ha valaki csatlakozna, mégiscsak jobb lenne barátokkal elindulni. Éva felkapta a fejét.
- Meg vagy őrülve, nem itt van a szomszédban.
- Igaz, de egy évre tervezem az utat, félévet dolgozom kint, és amit keresek a következő fél évben elutazom. Ha Írországba mennék, akkor is legfeljebb fél évenként jönnék haza. Akkor már inkább Új-Zéland, nem gondolod?
- Valahogy mégis más, olyan rohadt messze van.
- Ha nem akarsz örökre kitelepedni, akkor az időtényező számít, nem a távolság.
- Képzeljétek, bennem is megfogalmazódott a gondolat, hogy el kéne tűnni egy időre, soha nem hittem volna.
- És hová akarsz menni?
- Azon még nem gondolkodtam. De találkoztam Ákossal, és olyanokat mondott, hogy megkérdeztem magamtól, biztos, hogy itt akarok élni?
És elmondta, hogy a minisztériumban miről beszélgettek. Utána Gábor győzködte, hogy menjen vele.
- Tudod mit? Átküldöm neked az összeszedett anyagokat, ha megígéred, hogy végignézed.
- Rendben, átnézem, de még csak egy halvány gondolat bennem, hogy útra kelek. Ha mégis nekiindulok, abban Ákosnak komoly érdemei vannak.
Gábor nagyon sok olvasnivalót küldött, blogok, leírások, fotók, filmek, web oldalak. Éva a következő két hét alatt Új-Zéland szakértő lett, és ahogy az anyagokon rágta keresztül magát, egyre inkább beleszeretett az országba. Február huszonkettedikén, következő találkozásukon négyen bejelentették, hogy eldöntötték, egy hónap múlva indulnak Írországba. Az este hátralévő részében Gábor tovább győzködte Évát, hogy tartson vele, ő akár már holnap indulna.
Ezen a héten kellemetlen incidensek foglalták le energiáját. Újévi kalandjából botrány lett, mert kollégája lebukott. Mint kiderült, a férfinak eljegyzett menyasszonya van, aki szüleivel szilveszterkor Tájföldön volt, és az együttlétükről a hölgyet egy jóakarójuk tájékoztatta. A férfi a menyasszonyának azt mondta, hogy kolléganője csábította el. A hölgy az utcán állította meg Évát, hogy számon kérje.
- Tudom, hogy a te erőszakos nyomulásodnak dőlt be a vőlegényem, kérlek, hogy hagyd őt békén.
- Igen én csábítottam el január elsején, és még kétszer. Továbbá mindhárom alkalommal kényszerítettem, hogy feljöjjön a lakásomra.
- Ezzel ott hagyta az elképedt hölgyet. Az ügy zöngéi még hetekig adtak megfelelő muníciót a hírvivőknek.
- Március első napjait szüleinél töltötte. Szombat este vacsora után beszélgettek.
- Azzal a gondolattal foglalkozom, hogy kimegyek Új-Zélandra világot látni.
- Társasutazásra gondoltál?
- Dehogy, arra most nincs pénzem, mindent a lakásba fektettem. Kimennék dolgozni, és amit keresek, utána elutazom. Fél év munka és fél év utazás.
- Ez hogy jutott eszedbe?
- A baráti társaságomból hárman már külföldön vannak, négyen most mennek Írországba, és az egyik fiú Új-Zélandra indul. Ő kapacitál, hogy ne menjen egyedül. De a lökést az adta, hogy az egyik miniszterhelyettessel volt egy beszélgetésem, utána gondolkodtam el azon, hogy biztos Magyarországon akarok élni? Ha fél év munka után végigcsavargom azt a gyönyörű országot, és utána hazajövök, majd eldöntöm, hogyan tovább.
- És ha addigra nem változik semmi, mész tovább?
- Igen, addig járom az utamat, amíg kell. Ha nem érzem jól magam itthon, legalább megismerem a világot. Közben hazajövök hozzátok, és megyek tovább.
- És mi lesz a lakásoddal?
- Kiadom, és a pénzt rakom be a számlámra.
- Alaposan végiggondoltad?
- Még nem járok a végén, de ahogy haladok előre, egyre eltökéltebb leszek. Mit szólsz házzá apa?
- Anyád véleménye nem is érdekel?
- Az ő véleménye holnap már azonos lesz a tiéddel.
- Akkor a holnapi közös véleményünk, hogy tedd azt, ami neked a legjobb. Ha semmi más eredménye nem lesz ennek, csak az, hogy megismered a világot, már megérte. És mindegy, hogy kétszáz, vagy húszezer kilométerről beszélünk Skypen. Az öt év egyetem alatt is csak évente kétszer láttunk, hát most ez egyre csökken. Ha ez az ára, hogy boldog légy, ez egy korrekt ár.
- Anya egyetértesz?
- Kislányom, ha apád nincs mellettem, az fáj. Ha te nem vagy a közelembe, az nem fáj, de ha boldogtalannak tudlak, az nagyon. És ha a világ másik végén boldog vagy, én is az vagyok.
- Jaj, de drágák vagytok. Szeretném megmutatni, hová készülök.
Még két órán keresztül beszélgettek az utazásról, melynek még az időpontja nem tisztázott, igaz a megvalósulása is még bizonytalan.
A következő hetekben napjai egyformán teltek, Gáborral sokat beszélt Skypen, a fiú nagyon lelkes volt, és ez magával ragadta Évát is. Mire észrevette, már elkötelezett híve lett az utazásnak. Kint élő magyarok blogjait olvasta, két ottani asszonnyal néha csetelt is.
A hónap végén Gáborral megvették a repülőjegyet, május 7-én indulnak. Nagyon jó jegyeket kaptak, és nagyon jó áron. A Cathay Pacific járataival utaznak, London és Hong-Kong érintésével. Gábor közben már szállást, és munkát is keresett. Volt egy kis pénze, és felajánlotta, hogy a kezdeti költségeiket állja, majd ha dolgoznak, Éva visszafizeti a kölcsönt. Már csak az itthoni szálakat kellett elvarrni.
Szombaton a szokásos baráti összejövetelen voltak, és másnapra meghívatta magát Feriékhez. Még nem volt barátainál, mióta teljesen berendezkedtek. Körülnézett a lakásban, beszéltek a nyárra tervezett esküvőjükről, Anna mondta, hogy szeretné, ha Éva lenne a tanúja.
- Ez sajnos nem megy. Májusban elutazom egy évre Új-Zélandra.
- Ne csináld, ez hogy jött ilyen hirtelen?
Éva részletesen elmesélte az előző hónapok keserű élményeit, és azt a folyamatot, ahogy Gábor meggyőzte az utazásról. Aztán bevallotta, hogy jövetele nem volt egészen érdek nélkül.
- A munkahelyemről ki kell lépnem, és jó lenne, ha a munkaviszonyom folyamatosan megmaradna. Arra gondoltam, hogy ha Ferinek megvan még a vállalkozása, és vállalja, hogy oda bejelentsen, az nagyon jó lenne nekem. Természetesen, ami bért ki kell fizetni, és a járulékokat én visszafizetem.
- Ennek semmi akadálya, ha ezzel segíthetek neked.
- Reméltem, hogy ti még mindig a barátaim vagytok.
- Ha Ákosra gondolsz, ő is a barátod, de ő most nem maga írja elő a szabályokat.
- Ezt tudod, vagy csak gondolod.
- Mi is találkoztunk vele, egy párt rendezvényen, és ott elmondta a beszélgetéseteket, meg azt is, hogy sajnálja, hogy olyan konok vagy.
- Ezek szerint Anna te most is a sűrűjében vagy?
- Most még inkább. A vezér legbelsőbb adminisztratív stábjához tartozom.
- Ez nagyszerű, akkor a kedves barátomat, aki ugyanolyan fafejű, mint én, senki nem zaklatja, hogy lépjen be a pártba.
- Ha én megbízható vagyok, akkor ő is az.
- Látod, milyen ökörség az egész? Ha belépek, megbízható vagyok, ha nem akkor ellenség. Közben a párttagok kétharmadát csak az érdek vitte az akolba.
- Ezt mindenki tudja, csak nem beszélünk róla. Viszont most mi vagyunk a legnagyobb létszámú párt az országban. Ezzel igazolható, hogy mi kormányzunk.
Megbeszélték, hogy utazás előtt szerveznek egy búcsú bulit, és skypen tartani fogják a kapcsolatot.
A lakás bérbeadása sokkal egyszerűbb volt, mint gondolta. A házban ahol lakott, volt egy ingatlanos hölgy, őt bízta meg az ügyintézéssel. Budakalászon alig van kiadó lakás, és sokan keresnek bérleményt, így a bérlőjével még személyesen megköthette a szerződést, május 15.-e kezdési időponttal, egy év határozott időre.
Anna ígérete szerint megszervezte a búcsú bulit, saját lakásukban. A társaságukból négy barátjuk már kiment Írországba, csak hárman maradtak, és ők eljöttek. Épp elkezdték a pálinkázást, amikor megjött a meglepetésvendég, Ákos személyében. Éva és három barátja szóhoz sem jutottak a meglepetéstől. Ákos mosolyogva szól mindnyájukhoz.
- Na, mi van? Már nem vagytok a barátaim, és mintha csak egy külföldi útról jött volna vissza, mindenkit megölelt.
Helyreállt a rend, ettek, ittak, beszélgettek, órákon keresztül. Éjjel kettőkor ment haza a társaság. Három barátjukat Ákos hazavitte a szolgálati autójával, Éva ott maradt éjszakára.
Hétfőn bement munkahelyére, és átadta a folyamatban lévő ügyeit. A sors pikantériája, hogy annak a kollégának, akivel volt a botrányos kalandja. A férfi nagy zavarban volt, és a végén megjegyezte.
- Csak hogy tudd, már nem vagyok vőlegény.
- Nagyon sajnálom.
- Én nem, sőt örülök neki.
- Mármint, hogy szakítottatok?
- Annak is, meg neked is.
- Na, erről most ne beszéljünk, rossz ízű emlékem maradsz.
- Tudom, egy görény vagyok.
- Nem tiltakozom.
Másnap délelőtt a postán feladta személyes dolgait több csomagban a szüleinek. Szerencsére a posta is közel volt a lakásához. Szomszédasszonyának átadta a kulcsait, és a lakást leltár szerint a tejes berendezésével együtt. Egy délutáni vonattal elutazott Szegedre. Szülei a következő napokra szabadságot vettek ki, hogy minél többet együtt lehessenek. Hetedikén autóval mentek a fővárosba, a repülőtérre, és könnyes búcsú után Éva elindult a nagy kalandra.