9. A nagy kirándulás

December 20.-án Éva felvette az utolsó heti munkabérét, és este a Hans anyja vacsorával várta őket. A lány most először volt a fenti lakásban. A fiú anyjával egyszer már futólag találkozott, de a férjét még nem látta.

Hans szülei elváltak, apja külön költözött, és az egyetlen gyermek az anyjával maradt a régi lakásukban, Hamburgban. Anyja négy éve ment férjhez egy német származású, de már Aucklandben született férfihez. Hans egyetemre jár, a régi lakásukban lakik egyedül, vagy alkalmi barátnőivel, és minden nyarat az anyjánál tölt. A házban van egy saját lakrésze, mely az udvarról nyílik a garázs mellett. Ezen a nyáron a pótvizsgák miatt otthon maradt. Utolsó vizsgája október elején volt, és nagyon belefáradt a tanulásba, ezért egy évet halasztott. Csak október huszadikán jött el Hamburgból.

Minden nyáron egy hónapot dolgozott, bár anyagilag nem szorult rá, de szerette a fizikai munkát. Előző nyáron már Tom vállalkozásában ügyeskedett. Nagyon precíz munkát végzett, ezért most is szívesen látott alkalmi dolgozója volt a cégnek.

Anyja férjével csak köszönőviszonyban voltak, ritkán találkoztak. Nem volt rossz a kapcsolatuk csak nem álltak közel egymáshoz.

Amióta Éva Hans lakásában lakik, ő most találkozott először a férfivel. Vacsora után a szülők közölték, hogy kapnak tőlük egy ausztrál utat ajándékba. Éva nagyon meglepődött, de Hans közömbösen hallgatta a bejelentést. Később, amikor már kettesben voltak ezt a lány szóvá is tette.

• Olyan fakír arccal hallgattad a jó hírt, hogy nem értelek. Nem örülsz, hogy átugrunk a nagy szigetre?
• De örülök, különösen, hogy láttam, téged milyen boldoggá tett. De mi németek, már csak ilyen hidegek vagyunk.
• Azért te túlzásba viszed, szerintem bosszantani akarod a nevelőapádat.
• Lehet, egyébként nem tartom a nevelőmnek, csak a nyarakat töltöm vele egy fedél alatt.
• Valamiért haragszol rá?
• Igazából nem, de azért nem örülők, hogy anyámat ilyen messzire elhozta tőlem.
• Nézd a jó oldalát, így minden nyarat ezen a csodálatos helyen tölthetsz.

Másnap a belvárosban sétáltak, kiültek a yaht kikötőbe, nézték, amikor a belső kikötőt elzáró hidat felnyitják, hogy a vitorlások ki vagy behajózzanak. Égy étterem teraszán ebédeltek a tengerparton, utána sétáltak a Quinn Streeten.

Karácsony estét is a szülőkkel töltötték, kicserélték az ajándékokat, és mindenki láthatóan örült. A ház ura a fiataloktól egy pipakészletet kapott, Éva a négy nappal korábbi közös vacsora után látta, hogy ez jó ajándék lesz. A férfi megszorongatta Évát, és Hans felé fordulva mondta.

• Vigyázz erre a lányra, ilyent még egyet nem találsz.

A következő két napot kettesben töltötték, napközben kirándultak, este gyűrték a lepedőt.

Huszonhetedikén reggel elrepültek Melbourne-be, három és fél órás volt az út. A repülőtéren béreltek egy autót, elindultak várost nézni, és három órakor elfoglalták szobájukat, az Espresso Apartmanban. Lementek az öböl partjára sétálni, egy hangulatos kis thai étteremben vacsoráztak, és aznap korán lefeküdtek. Nagyot szeretkeztek, azután beszélgettek, pezsgőztek, és az ágyból nézték a Televíziót.

Még két napig a várost járták, és késő délután másfél óra alatt repültek át Sydney-be. Az Apartman Plusban foglaltak szobát, a Shelley utcában. Háromszáz méterre volt tőlük a tengeri akvárium, két kilométerre a Kikötő híd, és az Operaház.

A következő nap reggeli után megnézték az akváriumot, utána az öböl partján elsétáltak a hídhoz, és átmentek a túlsó oldalra. A Luna Parkban az óriáskerékről csodálták meg a fantasztikus kilátást. Előttük volt a Kikötő hídja, és mögötte az operaház. Aztán visszamentek a hídon, körbejárták az operaházát, és elsétáltak a Királyi Botanikus Kertbe. Este vacsora után felmentek az uszoda szintre. Gyönyörű látvány tárult eléjük, kilátás a kivilágított hídra, az öbölre, és az operaházra.

Következő nap reggeli után autóval kimentek a világ talán legszebb tengerpartjára a híres Bondi Beach-re. Egész nap élvezték a napozást, a fürdést, és késő délután visszamentek a szállásukra. Este az uszoda szinten tartották meg a szilveszteri évbúcsúztatót. Nyolc órakor kezdték tálalni a vacsorát, utána éjfélig táncoltak. A tűzijáték a csodálatos panorámával olyan lenyűgöző volt, hogy Éva nem tudta megjegyzés nélkül végignézni.

• Eddig azt hittem, hogy a budapesti tűzijátéknál nincs csodálatosabb, most már ebben nem vagyok biztos.
• Én azt még nem láttam, de ez fantasztikus.
• Ha jó fiú leszel, nyolc hónap múlva megnézheted.
• Miért, mi lesz akkor?
• Magyarország államalapításának évfordulója. Azt mi a Duna parton tűzijátékkal ünnepeljük.
• Akkor ezt vegyem meghívásnak?
• Igen, ha addig jó fiú leszel.

Reggel négy óráig szórakoztak, másnap csak tíz óra után keltek fel. Délután folytatták a belvárosi sétát, és a következő nap délelőtt villamossal körbejárták a belvárost, délután elutaztak Cairns-be, a nagy korallzátonyhoz. Közel egy hétig maradtak, első napjukon bérelt vitorlással kimentek a zátonyhoz, és egész nap lebegtek a víz tetején.

Másnap egy katamarán elvitte őket egy távolabbi merülő helyre, fél órát búvárfelszereléssel csodálták a víz alatti mesevárost. Később egy másik merülő helyen egészen más korallokat és halakat láttak. Aztán még továbbmentek egy távolabbi búvárhelyre, közben a hajón megebédeltek. Itt is fél órát töltöttek a vízben, és elindultak hazafelé. Útközben könnyűbúvár felszereléssel még egyszer vízbe ereszkedtek. Víz alól csodálták meg a naplementét, és élményekkel gazdagon visszamentek a kikötőbe. Este a szállásukon alig volt erejük egy laza szexhez, a víz kiszívta minden energiájukat.

Harmadnap meglátogattak egy krokodilfarmot, és egy kisállatkertet. Fotózták egymást karjukon egy koalával. Késő délután a kikötőben sétáltak, és egy Ír pubban vacsoráztak, közben hallgatták az autentikus kocsmazenét.

Negyedik nap hajóval mentek egy könnyűbúvár paradicsomba. Egész nap a vízben voltak, és úszkáltak a korallmező felett. Szinte csak az ebéd idejére mentek ki a vízből.

Ötödik nap ismét vitorláztak, és közben búvárkodtak.

Következő délelőtt elrepültek Sydneybe, és onnan tovább Aucklandbe.

Néhány napig otthon maradtak, és pihentek. Ha már unták a semmittevést, egy kicsit fárasztották egymást.

Hétfőn elindultak, hogy felfedezzék az Aucklandtől északabbra lévő területet. Még volt Éva számláján nyolcezer ötszáz dollár, és az otthoni számláján még négyezer. Legfeljebb még három hónapot maradhat az országban, ez alatt szeretne minél többet látni. Luxusra nem lesz elég a pénze, de az ő igényei ennél sokkal szerényebbek voltak

Az ország északi vége Cape Reinga volt a cél az első nap. Korán reggel indultak, kétszer álltak meg útközben, hogy a tájban gyönyörködjenek, és a lábaikat megmozgassák. Hat órás út után felsétáltak a világító toronyhoz, nézték az előttük körben látható nyílt óceán csodás panorámájával. Alattuk a partot csapkodták a hullámok, és finom langyos szellő simogatta a testüket. Jobbra egy kis öböl, homokos partjával, melyre apró fehér habos hullámok csapkodtak. Túloldalán egy harminc méter magas sziklaszirt, és mögötte elbújva egy másik kis félkör alakú öböl. Egy nagy fürdőlepedővel leszaladtak a partra, és a természet által diszkréten elbújtatott kis öbölben fürödtek meztelenül. A lassan mélyülő parton beúszó apró hófehér hullámok simogatása, és a gyönyörű férfitest látványa Éva érzékiségét felkorbácsolta, a homokos parton a fehér habok között nagyot szeretkeztek. Utána úsztak egyet, a horizonthoz közeledő nap csiklandozva simogató sugarait még kihasználva, és elindultak sátorhelyet keresni.

Mire egy szélvédett fás ligetben felverték sátrukat, éppen besötétedett. Reggel útnak indultak, a terv az volt, hogy egy hét alatt bebarangolják az Aucklandig előttük álló területet. Ha egy kis településen keresztülmentek, és volt lehetőség, arra, hogy egyenek egy tál meleg ételt, azt kihasználták. De kis üzletet mindenütt találtak, naponta vásároltak kenyeret, felvágottat, sajtot, és gyümölcsöt. Ahol megéheztek, megálltak és piknikeztek. Útközben sok szép tengerparti öbölnél letáboroztak és úsztak egyet. A tenger hőmérséklete már kellemes volt, bár még nem melegedett fel teljesen, de a nap égetett. Napközben többször bekenték az arcukat, karjukat és lábukat naptejjel, hogy védekezzenek a leégés ellen. A tengerparti öblökben egymás testét teljesen átkenték, és ez minden alkalommal kéjes gondolatokat ébresztett bennük. Gyönyörű idejük volt, bár minden nap volt legalább egyszer néhány perces eső. Ezt még élvezték is, felfrissítette a levegőt, és ettől volt a táj olyan lehetetlenül zöld.

Harmadik nap eljutottak a Szigetek Öbléhez. A festői szépségű területen 144 sziget, sok eldugott, csendes öböl és homokos strand található. A tenger tele van élettel, bálnák, delfinek, pingvinek és vitorlás-kardos halak. Nem meglepő, hogy népszerű kirándulóhelynek számít, ahol szívesen pihennek sétahajókázók, vitorlázók és nemzetközi sporthorgászok is. Béreltek egy vitorlást, és egy hétig szelték a habokat. Előző nap jól bevásároltak, óriási konzervkészlettel, tartós kenyérrel, gyümölccsel, italokkal felszerelkezve indultak a kalandos hajókázásra. Az éjszakákat a hajón töltötték mindig más öbölben lehorgonyozva. Nappal vitorláztak, új fürdőhelyeket felfedezve, és eldugott kis öblökben a homokos parton napoztak és bujálkodtak.

Egy hét hajókázás után folytatták útjukat gépkocsijukkal.

Egyik nap egy gazdaság magánútjára tévedtek, és a tulajdonos nem engedte őket tovább, aznap éjjel ott aludtak. Este báránysültet vacsoráztak, saját termelésű bort ittak, és nagyon kellemesen elbeszélgettek. Reggelire házi sajt, májpástétom, szarvas kolbász várta őket, és frissen sült kenyér. Hozzá kávét és teát ittak manuka mézzel. A házigazda még útravalót is csomagolt, aznap nem kellett bevásárolni.

Két hetes élményekben gazdag csavargásuk után este érkeztek Hans lakására, édesanyja vacsorával várta őket.

Két napot még otthon töltöttek, és elrepültek a déli sziget legnagyobb városába Christchurchbe. A reptéren béreltek egy autót és észak felé vették az irányt. Három óra utazás után érkeztek meg egy festői félszigeten lévő kisvárosba, a bálna-, delfin- és fóka kolóniáiról híres Kaikourába. Elfoglalták a szállásukat, és elindultak egy rövid gyalogtúrára. A félsziget sziklaszirtjén sétálva csodás látvány tárult eléjük. Előttük a végtelenbe vesző Csendes-óceán, mögöttük pedig a Déli hósapkás hegycsúcsok. A tengerparton fókák napoztak, vagy ugráltak be a vízbe, és közben nagyokat szökkentek a habok között. A rendkívüli látvány után visszasétáltak a szállodába.

Másnap kora hajnalban neoprém ruhát vettek fel, majd a partok közelében dusky delfinek között úsztak. Egyedülálló, elmondhatatlan élmény együtt úszkálni ezekkel a tőlük karnyújtásnyira ficánkoló játékos állatokkal. Egyik oldalukon a lenyűgöző szépségű tengerpart, a másik oldalt a Csendes-óceán végtelen víztükre, amely most csendesen, alig fodrozódó, majdnem sima tükörként viszi a tekintetet a messzi végtelenbe. Pár órával később bálna lesre indultak, hogy megnézzék az itt élő 24 ámbráscet közül azokat, akik éppen felúsznak a mélytengeri árokból levegőzni. A hajó, amelyikkel vízre szálltak olyan modern technikával van ellátva, hogy előre jelzi a hatalmas vízi emlősök várható felszínre emelkedésének helyét. Látványos volt, ahogy a hatalmas állatok először az ég felé kifújták a vízsugarat, majd óriási testükkel a víz fölé emelkedtek, hogy azután alámerülve még egy nagyot integessenek farokuszonyukkal. Délután kipihenték különleges élményeiket, majd kora este a vacsoránál remek új-zélandi borok társaságában barátkoztak a többi vendéggel, és tánccal fejezték be az estét.

Reggel az óceántól búcsút vettek, és északnak indultak. Két órás utazás után megérkeztek az új-zélandi Sauvignon Blanc hazájaként ismert Blenheim-be. A Wairau folyó széles völgyében több mint negyven pincészet található, itt készül az ország borainak több mint kétharmada, ami hihető is, mert ameddig a szem ellát csak szőlő és szőlő mindenütt. A Horvátországban megismert lány családjának a Soljans borászatnak a pincészetébe is bekukkantottak, hogy megkóstolják a helyi gyümölcsös nedűket, majd továbbindultak, és alig egy óra múlva érkeztek Havelock-ba, a zöld-kagyló tenyésztés fővárosába. Itt egy családias étterembe ültek be, hogy belekóstoljanak a frissen szedett kagylóból főzött helyi különlegességekbe. Ezt követően még két órás autózás várt rájuk, majd megérkeztek az Abel Tasman Nemzeti Parktól nem messze fekvő városba, Nelsonba, ahol a következő két éjszakát töltötték.

Reggel egy egész napos gyalogtúrára indultak az ország egyik legszebbnek tartott túraútvonalán, ami az Abel Tasman Nemzeti Park tengerpartja mentén kanyarog. Következett egy rövid autóút, melynek végén vízi taxiba szálltak, és felhajóztak a park egyik szép kis öblébe, mely aranyszínű homokjával és türkiz vízével kápráztatta el őket. Kicsit ejtőztek a parton, majd a partszakaszt kígyózva követő úton visszasétáltak Marahauba, ahol az autót hagyták. A nap folyamán számos látványos öblöt és hívogató tengerpartot érintettek.

A következő nap hosszú út állt előttük, a Déli-Alpok alacsonyabb régióin átkelve érték el a sziget nyugati oldalát. Korán indultak és első megállójuk a hegyek közé ékelődött Rotoiti-tó varázslatos vidéke volt. Innen ereszkedtek le a Tasmán-tengerhez, ahol következő állomásuk a híres Palacsinta-szikla formációiról híres Punakaiki. A tenger ostromolta, réteges sziklák között az ég felé törő víz magasztos természeti erődemonstráció. A part vonalát követve haladtak tovább dél-nyugati irányba, rövid pihenőt tartva Greymouth egyik jáde csiszoló műhelyében, hogy megismerkedjenek a zöld kő történetével és a hozzá kapcsolódó mítoszokkal. A késő délutáni órákban érkeztek meg a Fox gleccser lábánál fekvő szállásukra, ahol a következő két éjszakát töltötték.

A Westland Nemzeti park két látványossága a Fox és a Ferenc József gleccserek. Ritka és szinte egyedülálló, az ilyen hatalmas jégtömeg, mely magasan a hegyekből indulva csaknem a tengerszintig ereszkedik alá. Először a Ferenc József gleccserhez tettek rövid gyalogtúrát. Az olvadt jég táplálta folyó völgyében haladtak, hogy a gleccser kézzel tapintható közelségébe jussanak. Befizettek egy vezetett gleccsertúrára és helikopteres repülésre is. Délután felkeresték a kevésbé látogatott, de egyesek szerint látványosabb Fox gleccsert. Égbetörő sziklafalak alatt, kék tavak mentén túráztak, majd a napnyugta közeledtével Új-Zéland egyik legszebb panorámájú tava a Matherson-tó partján képeslapra illő fotókat készítettek a tiszta és szélmentes időben a vízben tükröződő Cook és a Tasmán hegyekről.

Reggeli indulás után még mindig délnek tartottak, jobbra a tenger, balra a hegyek, a káprázatos nyugati part látványa. Több kilátóponton is megálltak, hogy gyönyörködjenek a táj zabolázatlan szépségében. Majd a szárazföld belseje felé fordultak, átkeltek a Haast-hágón, elhaladtak a türkizkék Wanaka és Hawea tavak mellett és késő délután érkeztek az ország adrenalin- és kaland fővárosba, Queenstownba. A hatalmas hegyek és a kanyargós Wakatipu-tó közé szorult város fiatalos lendülettel lüktet. Még nem találtak ki olyan extrém sportot, amire itt ne lehetne befizetni. A szállást elfoglalva, csavarogtak a városban, beültek egy tóparti étterembe, később egy kellemes szórakozóhelyre, ahol magukkal ragadta őket a hely hangulata és dinamizmusa.

Másnap befizettek a jet-boatingra, ami a rafting gépesített új-zélandi változata. Utána felvonóval felemelkedtek a város fölé, csodálták a panorámát, és fentről letekintettek az öblökkel körbeölelt Queenstown Hill-re. Aztán a késő délutáni órákban autóba ültek és folytatták útjukat még mindig déli irányba. Elérték túrájuk legdélebbi pontját és az esti órákban érkeztek meg Fjordország központjába, a tóparti Te Anauba. A településen két éjszakát töltöttek.

Korán reggel autóval egy látványos úton eljutottak a világ nyolcadik csodájaként ismert Milford Soundba. A 22 kilométer hosszú fjordot a természet vadsága formálta, lenyűgöző csúcsok, ameddig csak a szem ellát. A föléjük tornyosuló sziklafalakat tömött esőerdő borítja, a magasból vízesések zuhannak alá. Ide indultak el egy két órás feledhetetlen hajókirándulásra. A parton barátságos fókák és pingvinek is feltűntek, a vízben delfineket láttak. A fjord élmény után ismét autóba ültek, és hamarosan lekanyarodtak a már ismerős útról, hogy pár órás túrát tegyenek a Key Summit kilátóponthoz, hogy egy másik szögből is megcsodálták Fjord országot. Késő délután érkeztek vissza szállásukra.

Hosszú, azonban látványos út várt rájuk a következő nap. Fjord országot elhagyva északra tartottak, kietlen pusztaságon és száraz fűvel borított dombok között haladtak, míg délután fel nem tűntek az Aoraki Nemzeti Park központi csúcsai. A táj ismét lenyűgöző és az élmény csak fokozódott, mikor megpillantották a leírhatatlan kék színű Pukaki-tavat, melynek nyugati partján haladtak Új-Zéland teteje, a Mount Cook felé. Két éjszakát töltöttek a hegyek lábánál fekvő apró településen, Twizelben. A szállás elfoglalása után rövid esti sétát tettek a Hooker gleccser völgyében. A hegyi liliomokkal telehintett alpesi környezetben három függőhídon is átkeltek, mígnem elérték a hegyekből lenyúló gleccser által táplált tavat.

Az ország huszonhét 3000 méternél magasabb hegye közül huszonkettő ebben a nemzeti parkban található. Ezek közé indultak a következő napi túrájukon, mely megerőltető, de legalább annyit ad, amennyit kivesz a vállalkozó kedvű utazókból.

Reggeli után kis hátizsákjukkal, elindultak a hegyek felé, majd hosszú kapaszkodás után, dél körül értek fel az 1768 méteren fekvő, csodás panorámát kínáló Mueller menedékházhoz. Tiszta volt az idő, az eléjük táruló látvány pazar volt. A völgy végében tör az ég felé a Mt. Cook, maori nyelven Aoraki, melynek jelentése szabad fordításban: Felhőlyukasztó, alatta pedig ott hömpölyög a Hooker-gleccser jégfolyama. Ezután még megmászták a Mt. Olliver csúcsot is, mely 1917 méter magas. Ez az első csúcs, amit Sir Edmund Hillary hegymászó karrierje kezdetén meghódított. Este a szállodában már csak egy vacsorára volt energiájuk.

Kora reggel búcsút intettek a hegyeknek, visszaautóztak a Tekapo-tó partján és Christchurch felé vették az irányt. Egyenesen a reptérre mentek, leadták a bérelt autót, és visszarepültek Aucklandbe.

Még egy kirándulást terveztek, autóval Wellingtonig, és erre két hetet szántak. Éva repülőjegye Budapestre április 7.-re lett kiállítva, addig még van két hónapjuk. Mivel a vállalkozó nagyon vissza akarta csalni Hansot egy munkára, úgy döntöttek, hogy dolgoznak még egy hónapot, és utána mennek le Wellingtonba.

A hét hátralévő napjaiban minden reggeli után elmentek egy bevásárló központba, és Éva ajándékokat keresett szüleinek, Ferinek és Annának. Olyan tárgyakra vadászott, ami a szigetre jellemző.

Délben megebédeltek, a város minden részén volt már kedvenc éttermük, és utána bementek a belvárosba, sétáltak a kikötőben, a Quinn Streeten, vagy egy parkban, hazafelé beültek egy hangulatos kávézóba. Este otthon már csak annyi energiájuk maradt, hogy túlessenek a kötelező szexen.

Hétfőn elkezdtek dolgozni. Hans egy új építésű ház kerti burkolatait készítette, Éva vagy neki segített, vagy a kertésznek. Utána Éva takarította a házat, Hans egy másik munkán kapott feladatokat.

Egyik vasárnapra átrepült hozzájuk Esther, aki most Wellingtonban dolgozott egy kormányhivatalnál. A két barátnő december végén találkozott utoljára, és olyan nagy ovációval köszöntötték egymást szombat este a repülőtéren, mintha ezer éve találkoztak volna utoljára. Este tizenegy órakor Hans lefeküdt egyedül a hálószobában, a két lány még hajnali kettőig beszélgetett a nappaliban. Vasárnap a Long Beachen napoztak és fürödtek, Hans kicsit magára maradt, mert a két lánynak annyi megbeszélni valója volt. Esthernek részletesen be kellett számolnia a karácsonyi és újévi napjairól, amikor hazament Amerikába rövid szabadságra. És az alatt a tíz nap alatt rengeteg esemény történt, amit most részletesen el kellett mesélni. Este kivitték barátnőjüket a repülőtérre, és másnap folytatták munkás hétköznapjaikat.

Négy hetet dolgoztak, szombaton felvették fizetésüket. Vasárnap kettesben voltak otthon, és összepakoltak a másnapi indulásukhoz.

Hétfőn elindultak autóval az újabb kalandok felé.

Elsőként Thames mellett álltak meg, a Csendes-óceán egyik öblénél. Az öböl partján különleges bokrokat és egzotikus virágokat láttak, a homokban pedig hihetetlen mennyiségű, hatalmas "Shell" kagylóhéj hevert szerteszét. Miután gyűjtöttek a kagylóhéjakból, a Coromandel Természetvédelmi terület felé utaztak tovább.

A 85 kilométer hosszú Coromandel-félsziget természetes határt képez a Csendes-óceán és a mögötte levő Hauraki-öböl között. Dombvidéki táj, sűrű erdőkkel, és ennek partvidéke népszerű üdülőhely. Érintetlen szubtrópusi esőerdőbe érkeztek, ahol rendkívül sűrű a növényzet, páfrányfák, liánok, európaiak számára ismeretlen fajok sokasága vette körül őket. Az egyik legkülönlegesebb fafaj a kauri, melynek egyenes törzse akár 50-60 méter magasra is megnőhet. A kaurifákat az elmúlt évszázadokban szinte teljesen kiirtották, építőanyagnak, hajóárbocnak, vitorlarúdnak használták fel őket.

Az esőerdőből a Coromandel-félsziget keleti oldalára, Hahei-be utaztak. A magaspartról fantasztikus panoráma tárult eléjük. A híres Cathedral Cove sziklákhoz vezető turistaút Hahei északi végénél indul, a meredek szakaszokon lépcsők könnyítik a haladást. A Csendes-óceánba függőlegesen beleszakadó hófehér sziklafalat a tenger hullámzása állandóan pusztítja, abráziós kapukat, furcsa sziklaalakzatokat hoz létre. A homokos partra leérve elsőként egy hatalmas alagúton gyalogoltak keresztül, majd jobbra tekintve sziklatornyokat, gomba formájú képződményeket láttak a vízben. Az egyik, piramis formájú sziklatömböt körül is járták. Ez a partvidék tengeri természetvédelmi terület.

Aznap este egy kempingben verték fel a sátrukat. Másnap reggeli után lementek a tengerpartra, és élvezték a tenger fenekéről feltörő hatvanfokos hőforrásokat. Különleges élmény volt, ahogy a meleg és hidegvíz keveredett, a víz hőmérséklete folyamatosan változott. A parton a fürdőzők mélyedéseket vájtak a homokba, és ültek a feltörő meleg vízben.

Délután továbbmentek, az úti cél Hobbiton volt. Ez egy teljesen érdektelen kisváros, melynek szomszédságában építették fel a "Gyűrűk Ura" egyik helyszínét. Azóta ezek a létesítmények a település látványosságai. Nagyon tetszett nekik a helyszín, mindketten látták a filmet, és úgy érezték magukat, mintha ott lennének a mesében.

Egy panzióban aludtak, reggel még egyszer végigsétáltak a Hobbitok barlanglakásai között, azután továbbmentek Waitomoba, ahol megnézték az önmagában is gyönyörű barlangot, melynek különlegessége, hogy falát világító lények lepik el, egy légyfajta lárvái. A mészkőbarlang a megszokott csodálatos alakú cseppkőformációkon túl ennek a különleges élőlénynek is otthont ad. A barlang alatt van egy másik terem, amit csak egy földalatti folyón keresztül lehet megközelíteni csónakok segítségével. A folyót, az ókori görög mondák alapján Styxnek hívják, mely az élők és holtak birodalmát választja el, és kilenc kanyarulattal fut az alvilág legmélyére, egészen Hádész palotájáig.

A terem neve Glowworm, ami szentjánosbogarat jelent, ám valójában az Arachnocampa luminosa nevű légyfaj ragadozó lárvája felelős a fényjelenségért. Az amúgy koromsötét barlangtermet egy kémiai reakciónak, a biolumineszcenciának köszönhetően képesek beragyogni. A lárvák a kékes-zöld fény kibocsátásával csalogatják magukhoz zsákmányukat. A sziklás falakról gyöngyfüzérszerűen lelógó lárvák 15-20, a pókokhoz hasonló fonalat engednek le, hogy az általuk kibocsátott fény felé szálló rovarok ezekbe beleragadjanak.

A Szentjánosbogár-barlang kb. 30 méter hosszú és 12 méter széles, a boltozatai hozzávetőlegesen 5 méter magasak. Itt található a legtöbb a különlegesen világító légylárvából, amelyek egyedülálló látványt biztosítanak az idelátogatók számára.

A látványosság megtekintése után Mangakinoban aludtak egy kis szállodában.

Másnap továbbmentek a közeli Whakamaru felé, ott átmentek a hídon a Waikato folyó felett, és annak északi oldalán mentek tovább Taupoba. A harmincas út húsz kilométeren a folyó partján halad. Éva már járt itt Estherrel és Gáborral, de most hosszabban nézték meg a furcsa folyót, mely több helyen hosszúkás tavakká szélesedik.

Taupoban azt a panziót keresték meg, ahol annakidején is megszálltak. Amikor az ominózus éjszaka után Éva a tulajdonost felelősségre vonta, hogy vendége előző este elkábította, a férfi kárpótlásul felajánlotta, hogy egy évig bármikor fél áron kap nála minden szolgáltatást. Most igénybe vették ezt a lehetőséget, ez volt az ára annak, hogy a lány ne tegyen feljelentést a rendőrségen.

Következő nap Wai-o-tapu csoda országot járták be. Egy részét Éva már látta, de most az egész napot erre a fantasztikus mesebeli tájra szentelték.

A vulkáni utóműködés által kialakított parkban mintha a pokol belső bugyrait vetette volna ki magából a Föld. A mélyedésekből és vájatokból savanyú gázok törnek elő, egyik alján szürke leves gőzölög, a másik hihetetlenül zöld, mint a szövegkiemelő színe. A Pezsgőmedence, egy sárga karimájú, fortyogó, zöld őskoktél, átmérője 65, mélysége 62 méter, vize pedig 73 fokos.

Visszafelé még elmentek a Kerosine patakhoz,mely a főúttól tíz percre egy erdősáv közepén csörgedezik. Itt nomád körülmények között vettek forró fürdőt. A hőforrás táplálta vízben elmerülni különleges élmény, ötvöződik benne az erdei patakban való fürdőzés és egy termálfürdő hangulata. Meglepetés erejével hatnak az első lépések. Mintha gőzölgő kád vízéből rántanánk vissza lábunkat és csak igazán lassan ereszkedünk bele a habokba. Aztán az ember ki sem akar jönni a kellemesen masszírozó vízesés alól.

Következő nap a Tongariro Átkelés volt a feladat. Mivel a nemzeti parkban korábban már tettek egy túrát, most más útvonalat választottak. Ez az út húsz kilométer hosszú, a Tongariro és a Ngauruhoe vulkánok között vezet, ezek Új-Zéland két legaktívabb vulkánja. Egy parkolóban letették a kocsit, és pihenőkkel megszakított kilenc óra gyaloglás után, egy bekötőúton szálltak fel a buszra, mely visszavitte őket a parkolóhoz. A látvány hasonlított ahhoz, amit Éva a korábbi túráján átélt.

Másnap reggel elindultak Taranaki felé az Mt Egmont vulkán nemzeti parkjához. Amikor megérkeztek verőfényes napsütés fogadta őket. Gyorsan összedobtak egy kis hátizsáknyi holmit, aztán indultak túrázni. Találomra választottak egy irányt és letették az autót a hegy oldalában. Felmentek a Tahurangi Lodge-hoz, ami másfél órára volt a parkolótól. Nagy kár lett volna kihagyni ezt a látványt, a Taranaki szabályos kúpja magasra emelkedett az erdő fölé. A túra közben több helyen láttak megkövesedett lávalefolyásokat, amik a hegy lábáig futottak. Lent a zöldellő fák és bokrok, felfelé haladva az elsárgult fű és mohák, majd a szürke törmeléklejtő és fent a havas kráter. Útközben sokszor megálltak csak úgy gyönyörködni a tájban, alattuk a városkát bárányfelhők takarták, a messzeségben a fehér pamacsok közül emelkedett ki a Tongariro vulkán hófödte csúcsa. Lefelé is elgyönyörködtek a tájban, és visszaautóztak a panzióba.

Következő nap a Kidnappers fok volt az úti cél, hogy megnézzék az egyedülálló szárazföldi szula kolóniát. Az utat végig hegyek és erdők vették körül. Kétórás tengerparti séta vezetett a madarakhoz, csak az apályt megvárva tudtak elindulni, mert dagály idején a magas, függőleges sziklafalakig ér a víz. Önmagában az odafelé vezető út is csodaszép volt, a több ezer egyedből álló kolónia pedig semmihez sem hasonlítható. Először közvetlenül a parton néztek meg egy óriási madárrajt, majd följebb egy másik csapathoz érkeztek.

Költés után voltak, már minden fészekben ott voltak a majdnem felnőtt méretű fiókák. A szulák elérhetik a 33 éves kort is és többnyire egy életre választanak párt maguknak. Nagy vadászok, 30 méter magasról figyelik a tengert, majd 145 km/óra sebességgel vágódnak a vízbe, 4 méter mélységbe a halfogáshoz. Amint a kicsik elérik a négy hónapos kort, március környékén elindulnak Ausztráliába. Egyelőre még nem igazán értik a tudósok ennek a vándorútnak az okát, érdekes, hogy sok kis szulának ez élete első repülése. A túlélők közül legtöbben két és fél, vagy három és fél év múlva visszatérnek a Kidneppers fokhoz, de az itt született fiatal madarak közül csupán 25-30% éli túl a kétszeres átkelést a tengeren.

Két órát töltöttek a közvetlen közelükben, figyelték, ahogy hordták már szépen kifejlődött kicsinyeiknek a halakat, landoláskor ügyetlenül csapódtak a porba. Etették a fiókákat, párjukkal összebújtak, nyújtogatták a nyakukat föl-le és a csőrükkel csipkedték egymást. Miután kigyönyörködték magukat elindultak vissza Taupoba.

Este még sétáltak a városban, és átélték az új-zélandi életérzést. Az emberek az élet élvezetét és a kötöttségek nélküli szabadidőt sokkal többre tartják, mint a bankszámla hízlalását vagy az üzleti növekedést. Az egyik rádióállomás országimázs reklámja valahogy így foglalja össze a kiwi életérzést: "Ülni a nyaraló teraszán, érezni a grillen sülő hagyma és húsok illatát és nézni, ahogy a tenger fölött lemegy a nap - mi kell ennél több?"

Délelőtt még sétáltak egyet a város központjában, és tovább mentek Hastingsba. Ez egy hangulatos kisváros, szép parkokkal, az egyikben kínai kerttel. Az utcák, mint az egész országban mindenütt, tiszták és rendezettek. Főutcájában kétszintes házak, az alsó szinten hangulatos üzletek, kávézók, éttermek. Kis terek szökőkúttal, padokkal, és mindenütt egzotikus növényekkel, virágcsodákkal beültetve. Egy kedves kis háromcsillagos hotelben szálltak meg. Az Angus Inn saját kis medencéjével, intim belső udvarával kellemes pihenést biztosít a vendégeknek. Este a vacsoránál házias konyha várta őket. Étlap nem volt, elmondták a választékot, és ha valakinek a kínálat nem tetszett, bármi mást rendelhetett.

Reggel bőséges svédasztalos reggelit kaptak, és indultak Wellingtonba. Útközben tettek egy kis kitérőt Palmerston Northba, és többször megálltak a tájat csodálni, így nyolc óra alatt értek a fővárosba.